Pet'la Plate - interjú Petrával

2014. április 22. - BeautyCat
Nemrég találtam rá az oldalára és egyből magával ragadott az ötlet, a minták, meg úgy minden egyben. Ezért gondoltam, hogy bemutatom Petrát, az első magyar körömnyomda készítő lakkmániást. :)




Mesélj egy kicsit magadról!


24 éves vagyok, Budapest szívében élek a párommal. Egy pénzügyi újságnál
dolgozom. Szeretem, többek között, mert az újság ugye délután-este készül,
később járunk dolgozni, nekem meg esküdt ellenségem a koránkelés.



Érdekes egyébként tudni rólam, hogy valami genetikai furcsaság miatt
vonzódhatok a nyomdázáshoz, ugye ez is egy kezdetleges, de nyomdatechnikai
eljárás. Az apukám, a nagypapám, dédapám is nyomdász volt, bár apukám már
inkább inkább elméleti síkon közelíti a dolgot. Anyukám megjegyezte, hogy
ennél testhezállóbb vállalkozást nem is találhattam volna magamnak. A
szüleim egyébként elváltak.



Gondolom szeretsz körömlakkozni, nyomdázni. Mikor kezdett el ez
foglalkoztatni?



Összességében a körömlakkmániám nagyon régre nyúlik vissza. Én erre
speciel nem emlékszem, de anyukám mesélte, hogy az oviban volt rá példa,
hogy közöltem, én csak akkor vagyok hajlandó csendes pihenőzni, ha
kilakkozzák a dadusok a körmömet. Persze addig hisztiztem, míg végül
feladták és inkább kilakkoztak.



A gyűjtögetés 2-3 éve kezdődött. Mostanra inkább ritkábban
veszek, de akkor különlegesebb darabokat. A nyomdázást sokáig utáltam,
mert nem ment jól.



Mikor pattant ki a fejedből az ötlet, hogy körömnyomda lemezeket
szeretnél csinálni?



Mérgelődtem a saját lemezeim hiányosságai miatt, a párom dobta be,
hogy akkor ne mérgelődjek, hanem csináljak magamnak. Ha magamnak
csinálok, akkor már csinálhatnék másnak is, mert hasonló panaszokat
hallottam az ismerőseimtől is.



Oké, megvolt az ötlet, hogyan láttál neki az egésznek? Volt már korábban
tapasztalatod -tervezéstől a gyártáson át- bármilyen hasonló
dologban?



Fogtam magam, összegyűjtöttem egy táblázatban a netről azoknak a
cégeknek az elérhetőségét, akik a segítségemre lehetnek, az
alapanyagtól a kivitelezésig, és szépen írtam mindegyiknek. Sok
helyről, sokféle mintadarabot kértem és utána döntöttem. A
megfelelő mélység megtalálása egyébként egy kész rémálom volt.
További technikai részletekkel nem untatnék senkit, a lényeg az, hogy
sikerült.



Miért pont rézből vannak a lemezek?



Mert ez különlegesebb. Más is szóba került, akril, plexi, üveg, de azok
mind zsákutcának bizonyultak különböző okokból.



Mi alapján választod ki a mintákat amik a lemezre kerülnek?



Az alapján, hogy én mit hiányolok, mi tetszene nekem és természetesen a
lakkőrült lányismerőseim is kifaggatom mindig, hogy mire van
szükségük, nagyon adok a véleményükre, elég jó kis kontrollcsoport.



Mikortól lehet megvásárolni a lemezeket?



Nem tudok pontosat mondani a webshop indulására, mert az még nem két nap,
de nemsokára fel fogok tenni a Meskára néhányat. Először felmérném,
hogy mennyire van rájuk igény és csak utána tesszük meg a következő
lépéseket, ha nem hiábavalók.





Érdemes figyelni, mert elképesztően jó minták vannak készülőben és ha valamilyen ötleted van, azt örömmel veszi, ha megírjátok a facebook oldalán. (a cicásra gyanús, hogy én leszek az első vevő :D )

Petrát és a megvásárolható lemezeket az alábbi linkeken találjátok:




A bejegyzés trackback címe:

https://beautycat.blog.hu/api/trackback/id/tr9811811391

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

M. 2014.04.22. 10:05:34

Nagyon jó volt olvasni, és Petrát egy kicsit jobban megismerni! :)
Innen is üzenem, hogy nagyon tetszik, amit csinál, gratulálok neki az ötlethez és a kivitelezéshez is! :)

Fauve 2014.04.22. 11:00:40

zseniális ötlet volt őt "megszólaltatni" :) nagyon tetszenek a lemezek, így tovább!

Petra Prinner 2014.04.22. 11:02:32

M., De jó, köszönöm! :) Egyébként lesz még néhány lemez, amit tesztelni szeretnék kiszórni, szóval érdemes figyelnetek a FB-on, ha kézhez kapom, mindenképp kiírom :) :)

bokorbogi93 (Bogi kuckója) 2014.04.22. 12:38:26

Zseniális ez a lány! Csak gratulálni tudok neki! :)

FranCiiska 2014.04.22. 12:47:27

Imádom a lemezeit,és múltkor sikerült vele kicsit közvetlenebbül beszélgetnem, nagyon nyitott lánynak ismertem meg, és nem mellesleg borzasztó tehetséges :) "Pet'la lemezt a népnek" :D

Njoythestyle Reni 2014.04.26. 22:03:28

Hajrá Petra, csak így tovább, emelem kalapomat, hogy ebbe belefogtál! :)))
Pusza: Reni

Petra Prinner 2014.05.14. 12:52:47

Bocsi, csak most keveredtem vissza ide, hogy tudjak reagálni :)
Köszi szépen, rajta vagyunk :) :)
süti beállítások módosítása