Nivea zuhanyzás közbeni testápolók

2014. július 12. - BeautyCat


Biztosan hallottatok már a Nivea zuhanyzás közbeni testápolójáról, ami jócskán megkönnyíti és lerövidíti a testápolózással eltöltött időt. Bevallom, eddig azért olvastatok viszonylag kevés testápolóról tesztet itt, mert gyűlölöm használni őket, gyűlölöm a ragacsos érzést a bőrömön, várni amíg beszívódik és úgy az egész procedúrát nehezen tolerálom. 

Már megjelenésnél nagyon örültem ennek az újdonságnak, hogy zuhanyzás közben letudatom a testápolózást és előre lelövöm a poént, azóta használom is. Nyáron többnyire csak a karomon és a lábamon kell használnom, nem szárad ki annyira a bőröm, télen pedig egész testen használom és a lábaimra nagy ritkán ha érzem, hogy kiszáradt akkor alvás előtt még kenek hidratálót. És ennyi. Nem kell a fürdőszobában, testápolóban tocsogva várni amíg megszárad és reménykedni, hogy nem tapad rád a ruhád amint felöltöznél.


Több verzióját is kipróbáltam már, amikor megjelent először a normál bőrre valóval kezdtem, majd tél környékén átváltottam a száraz bőrre való zuhanyzás közbeni testápoló tejre. Mostanra pedig beszereztem a kakaóvajas verzióját és így nyáron nem is kell testápoló után nyúlnom. 

A használata nagyon egyszerű; zuhanyzás közben oszlasd el a vizes bőrödön, elvileg azonnal lemosható de én szoktam várni vele 1 max 2 percet és utána mosom le. Egy vékony filmréteget agy a bőrön, nem mondanám ragadósnak de ez el is múlik miután megtörölköztem és kész is.

Aki rendszeresen napozik (nem úgy mint én) annak érdekes lehet az új napozás utáni zuhanyzás közben frissítő testápoló is ami nyugtatja a bőrt a hidratálás mellett. Akinek hajlamos kiszáradni a bőre, viszont nem szeret bajlódni a testápolással annak bátran ajánlom, meg fogjátok szeretni. Aki pedig a lustaság miatt kattant rá mint én, le sem fog állni róla. :)



A bejegyzés trackback címe:

https://beautycat.blog.hu/api/trackback/id/tr4011811335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Margó Sántha-Szűcs 2014.07.17. 21:03:13

Nézegettem már egy ideje a kakaóvajasat és az írásod által meg is vettem. Valóban szuper, nagyban leegyszerűsíti a testápolást, és nem kell lemondani a hidratált bőrről.

Eszti www.makeuponabudget.hu 2014.07.17. 21:52:49

Örülök, hogy neked is tetszik! :) Tényleg jóval kellemesebb és egyszerűbb ezt használni rendszeresen :)
süti beállítások módosítása