Bőrápolás rosaceásként

2019. március 16. - BeautyCat

Ahogy az évek alatt többször is olvashattatok róla, mindig szenvedtem a problémás bőrrel. Tiniként pattanások, amik nem akartak elmúlni még a tini kor után sem, seborrheás bőr, mitesszerek, tág pórusok, egyenetlen bőrfelszín, emellett durva vízhiány..egyszóval sosem volt szép a bőröm, pedig rengeteget tettem érte, voltam bőrgyógyásznál, arckezelési konzultáción is. Voltak jobb időszakok, sajnos ebből nagyon kevés, akármennyire figyeltem, volt rendszeres a rutinom, akármit próbáltam ki, hosszútávon semmi sem segített.

Mostanra egy teljesen új problémával is meg kell küzdenem. Rosaceás lett a bőröm. Igen már sejtettem, hogy ez lesz a probléma, foglaltam is időpontot egy jó bőrgyógyászhoz aki megerősített benne, hogy tényleg jól látom a helyzetet. Kaptam rá vényköteles krémeket illetve útmutatást, hogy mi az ami maradhat én miket kell elhagynom a rutinomból, mi az amiktől rosszabb állapotba kerülhet a bőröm. Olyan szempontból szerencsés vagyok, hogy még időben kaptam észbe és elmentem bőrgyógyászhoz, így nem nagyon vészes a helyzetem (mások szerint, persze saját magadnál mindig rosszabbnak látod a problémát).

matthew-tkocz-422655-unsplash.jpg

Jelenleg a kezelés első pár napjában vagyok, most csak az orvos által felírt rosacea elleni krémeket használom, lassan pedig elkezdem egyesével bevezetni a bőrápolási rutinomba a többi rosaceás bőrön használható bőrápolómat is. Azt tervezem, hogy most először, tényleg nagyos lassan fogom (egyesével, 1-2-3 hét eltéréssel) az új termékeket a rutinhoz adni, így legalább jól látom, hogy mi az, ami igazán hatásos, mivel szeretnék egy nagyon alapos, összeszedett cikket írni ezekről. Emellett attól függően, hogy mennyire sikerül eltüntetni, visszaszorítani a piros rosaceás területet még tervben van egy lézeres rosacea elleni kezelés is, de ennyire nem akarok előre rohanni, először megnézem, hogy mit tudok kihozni egy profin összeállított, speciálisan rozácea elleni bőrápolási rutinnal.

Szóval jelentkezni fogok még, egy részletes rosaceás bőrre való esti/reggeli bőrápolási rutinnal, amiben megírom, hogy milyen termékek és hatóanyagok váltak be igazán, ha pedig nem sikerülne visszaszorítani amennyire szeretném, akkor a lézeres kezelésről is olvashattok majd.

Új és régi kedvencek a Dolce & Gabbanatól

2018. szeptember 30. - BeautyCat

Érdekes, korábban egyedül a Zadig & Voltaire esetében alakult így (Just Rock!, This is Her), hogy a nyári illatkreálmány után a téli kedvenc illatom is tőlük került ki, idén pontosan ez történt a Dolce & Gabbanaval is.

A nyári kedvencem a Dolce Garden volt, nem titok, hogy imádom a kókusz illatát és a Dolce Gardenben annyira finoman harmonizál a kókusz-vanília-mandula trió, nem túl édes, kicsit krémes de mégis nagyon nyári. Egyszerűen telitalálat. 

  • Fejjegyek: mandarin, magnólia, neroli
  • Szívjegyek: ylang-ylang, kókusz, frangipáni
  • Alapjegyek: szantálfa, vanília, mandulatej

dolce-garden.png

 

Az új kedvencem pedig szintén Dolce & Gabbana lett, méghozzá a The Only One újdonságukkal. Érdekes, hogy a púderes illatok közül eléggé válogatós vagyok és nagyon kevés tetszik, viszont ez az illat teljesen elrabolta a szívemet. Púderes-vaníliás-virágos és ami igazán megfogott benne: kiérezhető a kávé finom illata (és nagyon enyhén fűszeres is). Iszonyatosan tartós, még 12 órával később is érzem magamon.

  • Fejillat: bergamott, ibolya, narancs
  • Szívillat: kávé, írisz, körte, narancsvirág
  • Alapillat: pacsuli, vanília, karamell

dolce-theonlyone.png

Image Skincare Vital C szérum

Ha bőrápolási hatóanyagokról van szó, egyértelműen az egyik kedvencem a C vitamin. 
Egyszerűen imádja a bőröm, szuperül reagál rá, sokkal egészségesebbé, ragyogóbbá válik és általában segít a pirosság visszaszorításában is. Emlékszem, az első c-vitamin tartalmú bőrápolómat még Avon katalógusból rendeltem (kb 15 éve) és teljesen lenyűgözött, finom citrusos illata volt, könnyen beszívódó, zselés állaga és az egyike volt az első krémeknek aminél felfedeztem, hogy bizony vannak jobb krémek is azoknál, mint amiket korábban találomra magamra kentem. 15 év sok idő, ezalatt bőven volt időm kitapasztalni, hogy mit szeret a bőröm és mit nem, viszont (sajnos) továbbra sincs a reklámfilmekbe illő, tökéletes és egyenletes bőröm.

img_20180508_151820-01.jpeg

Eleve nagy elvárásaim voltak a szérummal kapcsolatban, hiszen az Image skincare termékei olyan tapasztalatokra építő klinikai bőrápolási kozmetikumok, melyek hatékony bőrápolási megoldásokat és látványos eredményeket ígérnek. A Vital C szérumot pedig pont az én bőrömre találták ki. Dehidratált, érzékeny, irritált, kezeléseken átesett bőrre ajánlották. Ha egy mondatban kéne összefoglalnom, annyit mondanék rá, hogy ez a szérum magának a multivitaminnak a definíciója. Tele van antioxidánsokkal, A-, C- és E-vitaminokkal, aminosavakkal és 3 fajta C- vitaminnal.

Mit tapasztaltam?
Az első használat utáni napon édesanyám megjegyezte, hogy mennyire szép most a bőröm, mit csináltam vele. Szerintem mindenki, akinek problémásabb a bőre átérzi, hogy milyen erő van ebben a mondatban. A rutinomban ekkor egyedül a szérum volt új, így másnak nem tulajdonítható a látványos hatás. Enyhe rozáceás bőrrel a kipirosodott bőr nagy mumus, ez a szérum pedig már rögtön az elején visszafogta a kipirosodást, szebb bőrképet eredményezett. Az állaga könnyed, nagyon gyorsan beszívódik az illata pedig pontosan olyan mint a friss narancsé, egyáltalán nem mű, nagyon kellemes. Ilyen hatás után pedig nem meglepő, hogy a rutinom része fog maradni, határozottan újravevős. Sőt, amint elfogyott a jelenlegi hidratálóm, beszerzem a Vital C hydrating water bust hidratálót is, kíváncsi vagyok hogy a két terméket kombinálva milyen hatást érek el (a hidratálóban pedig hialuronsav és peptidek is vannak, további kedvenc bőrápoló hatóanyagaim), szóval a termékcsalád többi tagjáról is számíthattok valószínűleg a későbbiekben.

Azoknak az embereknek megváltás lehet ez a termékcsalád akik sokat küzdenek az érzékeny, irritált, kipirosodott bőrrel és szeretnének végre szép bőrt elérni.

img_20180508_151331-01.jpeg

Eucerin DermoPure termékcsalád - pattanások helyett

Tiniként mindig azt hittem, hogy mire "felnövök" az összes bőrproblémám megszűnik és már csak pár évet kell kibírnom a tökéletes bőrig. Hát, sajnos nem így lett, ez is (sok korábbi teóriámmal együtt) megdőlt. Korábban az Eucerin sajtótájékoztatóján jártam, ahol a problémás, pattanásos bőr volt a téma és nagyon hasznos előadásokat hallottam.

Nem egyszerűen arról szólt az egész, hogy mit kenj rá és várd a javulást, hanem a pattanásokat okozó tényezőket is figyelembe vették. Az életmódtól kezdve, táplálkozáson át még a lelki háttér is szóba került, hiszen egy nagy komplexként több oldalról megközelítve a problémát, sokkal hatásosabban tudod megszüntetni és elkerülni a pattanásokat. Egy összetett, sok hasznos cikket tartalmazó weboldalt is elkészítettek, ami a PATTANÁSOK HELYETT nevet kapta. Tudsz szűrni cikkekre, tanácsokat is találsz amik hidd el, segítenek megérteni és megszüntetni a problémát. 

img_20180415_151909-02.jpeg

A problémás bőrre fejlesztett DermoPure termékcsaládból három terméket próbáltam ki, a zselés mélytisztító lemosót, a szérumot és a nappali hidratálót. Az arctisztítót azóta újra is vásároltam, nálam szuperül teljesített. Nagyon jól lemossa a sminket és minden szennyeződést, lemosás után vattával áttörölve az arcom már semmi szennyeződést nem látok a korongon. Antibakteriális, szappanmentes, illatanyagmentes, nem mitesszerképző, pontosan olyan mint amire egy problémás bőr esetén szükség van. Ezen fellelkesülve a DermoPure szérumot is beszereztem, ami az ígéret szerint csökkenti a mitesszerek, pattanások megjelenését, valamint halványítja az aknés foltokat. Tényleg szuperül csökkenti a gyulladásokat, szép, sima puha bőrt eredményez és javított a bőröm állapotán. A rutin utolsó eleme pedig a mattító fluid, ami a tél végi, nyár eleji időszakra nekem tökéletes volt. Észrevehetően lassabban fénylett át a bőröm, gyorsan és könnyen beszívódott és a legtöbb mattító krémmel ellentétben egyáltalán nem szárította a bőröm.

Ha pattanásokkal küzdesz akkor elsőként mindenképp olvass utána a témának, ezen az oldalon minden szükséges információt megtalálsz összeszedve.

süti beállítások módosítása