essence matallics haul..kicsit megkésve

2010. november 27. - BeautyCat
Kicsit kevesebb dolgot vettem meg az új essence kollekcióból mint előre terveztem, ilyen ez a november meg december. A körömlakkokat már tegnap pár napja leteszteltem a szívem csücskei is lettek. Jumbo cerkát végül nem is vettem, az egyik halvány volt a másik nem jött be a harmadikat meg még lehet megveszem, de még alszok rá egyet. A szemhéjfestékek közül végül ezt az egyet vettem meg mivel a többi árnyalatból van hasonló vagy éppen most van úton felém (remélem nagyon vigyáznak rá). 



A kezdetek óta most először sikerült olyan képet csinálnom amik visszaadják a színeket, tehát igen a körömlakkok így néznek ki!
a mágnes bigyó amit azóta legalább 5x belenyomtam az éppen száradó körömlakkba..remek játék
az ecset..a pirosító ecsetből kiindulva lelkesen pakoltam be a kosárkámba viszont ez közel sem annyira kirívóan jó. Oké nincs vele sok baj azon kívül,hogy bumszli. Tehát vékony tusvonalat nehézkesen lehet vele húzni..ez nekem még nem is akkora baj mert általában vastag vonalakat húzok, de gondoltam érdemes megemlíteni. Ezen kívül nem hullik, kellemesen kézreáll.
essence metallics brush

 

nagyon tetszik ez a minimál csomagolás (copper rulez)
gyönyörű színei vannak

 

 
beltéri fényben
vakuval
vízzel nem tudtam leszedni a tust, kellett a lemosó
smink csak a palettával:
nagyon szép metálos fénye van ezért vakuval nem volt könnyű értelmes képeket csinálni :P

A bejegyzés trackback címe:

https://beautycat.blog.hu/api/trackback/id/tr411812043

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lumena 2010.11.27. 11:46:21

Szép lett a smink! És most nagyon nagy bajban vagyok miattad, mert megmondom őszintén az üzletben nem tetszett ennyire ez a paletta, de most... :)

evil-she-devil 2010.11.27. 11:49:24

beleviszlek a "rosszba" mi? :)

barbi 2010.11.27. 12:32:40

huhuu a paletta tényleg gyönyörű!

Nikolett 2010.11.27. 13:40:26

úúúú nagyon jó lett a sminked! És ez a paletta valami csudijóó :D meg kell vennem...

evil-she-devil 2010.11.27. 14:11:10

furák a képen a fény/árnyék viszonyok, olyan mintha nem lenne egyforma és ez csak most tűnt fel..pedig akkor teljesen egyforma volt..szerintem :D

Timcsike 2010.11.27. 14:32:26

En is epp most irtam errol a palettarol (is) nekem annyira nem tetszett, mert nem fognak elegge a szinek, de jol nez ki a smink amit csinaltal vele! En meg nem hasznaltam a szemhejamon, csak probakepp nyultam bele, de mostmar ki kell probalnom nekem is:D

evil-she-devil 2010.11.27. 15:51:34

alappal szerintem gyönyörű színei vannak,a kezemen alap nélkül fotóztam.. :)

Timcsike 2010.11.27. 16:50:51

igen, kiprobaltam UD alappal meg a jumbo ceruzammal, es ugy nagyon szep! nem is ertem, anno hogy tudtam alap nelkul hasznalni a szemhejpudereket :D
süti beállítások módosítása