Maybelline Color Tattoo - Eternal Gold

2013. október 18. - BeautyCat

Bevallom, a Maybelline Color Tattoo láz csak most ért el hozzám. Köszönhető ez annak, hogy fedett szemhéjam van, így menekülök a krémes szemhéjfestékek elől, amik 20 perc után lefolynak vagy csíkokban állnak a szemhéjamon. Természetesen hallottam már a Color Tattoról megjelenés óta, sok helyen írtak róla és egyre inkább úgy éreztem, hogy mégis ki kéne próbálni. Mindenki dicsérte a tartósságát és nézegettem a krémmániás adatlapját is, 150 vélemény alapján 4,5 csillag igazán ígéretes teljesítmény, be is került a krémmánia legjei közé.


A csomagolása jó, rendesen záródik a csavaros fedő, így nem hinném, hogy egyhamar kiszáradna a festék. A szemhéjfesték állaga először keményebb, de pillanatok alatt megpuhul és kellemesen krémes lesz. Ujjal szoktam felvinni, ez talán az egyetlen termék amihez nem használok ecsetet. Gyerekjáték eloszlatni a szemhéjon, nem marad foltos és a széleit is szépen el lehet dolgozni ujjal is. A pigmentáltsága hibátlan és építhető a szín. A tartóssága pedig isteni! Próbáltam alappal, alap nélkül, szemhéjfestékkel fixálva..minden esetben rendkívül tartós volt. Nem gyűrődik, nem ül bele a ráncokba, nem kenődik, egyszerűen hibátlan. Rohanós reggeleken egy pillanat alatt gyönyörű sminket készíthetünk vele, használhatjuk alapként a szemhéjpúderek alá, nagyon jól használható termék. A többi árnyalatot is tervezem beszerezni, az iParfümériánál éppen kiárusítás van a bronz árnyalatból, ez lesz az első amire lecsapok, így 1220 forintért tudom beszerezni az átlag 2000 helyett. Az őszi kollekció új árnyalata ez a gyönyörű arany szín amit a képeken láttok, amit meg is nyerhettek ha jelentkeztek a nyereményjátékunkra! :)

Szeptemberi szépségboxom

2013. október 15. - BeautyCat



Eljutottam addig, hogy mindent sikerült kipróbálnom a szeptemberi szépségboxomból. Korábban is figyelgettem a beauty boxokat, de őszintén bevallom, hogy most először éreztem arra a késztetést, hogy rendeljek. Az utóbbi időben figyelgettem a dobozok tartalmát és egyre inkább kezdtem úgy érezni, hogy kimaradok egy jó dologból. Így született meg az elhatározás, hogy rendelni fogok. Ezek a termékek lapultak a szeptemberi dobozkámban:


Már kenegetem egy ideje ezt a krémet, 4 hetes kúrát ajánlanak napi kétszeri használattal, amit igyekszek betartani. Elég szkeptikus vagyok a narancsbőr elleni krémekkel szemben, meglátjuk, hogy mire jut egy hónap aktív használat után. Maga a krém könnyű és gyorsan beszívódik, körkörösen kell a bőrbe masszírozni. 3 külön értékes összetevőt is tartalmaz: Eszcin (segít eltávolítani a felhalmozott méreganyagokat), Koffein (támadja a lipideket a zsírsejtek következetes csökkentésével), Tigrisfű (bőrregeneráló hatású, stria, visszér és narancsbőr tüneteinek csökkentésére rendkívül hatékony).





Emlékeim szerint eddig még sosem hallottam semmi rosszat AHAVA termékekről, így kíváncsian vágtam bele a tesztelésbe. Krém-gél állagú és pillanatok alatt beszívódik a bőrbe. Az illata nagyon megfogott, mandarin és cédrus illata van, egyáltalán nem mű illat, tökéletes. Holt-tengeri ásványai, Aloe Vera-, és kamilla kivonata, valamint E-vitamin és B5 provitamin tartalma véd a szabadgyökök káros hatásától, hosszantartóan hidratálja és selymesen puhává varázsolja a bőrt. Kis mennyiség is elég belőle így a 40 ml-es termék is elég hosszan tart ki.




Az idegeimet borzolja ez a krém. Amint elolvastam, hogy csiganyálka meghökkentem egy kicsit. Oké, sok kozmetikumban van olyan anyag amiről jobb, hogy nem tudok, nade csiganyálka kivonat..semmiképp se gondoljatok nyálkás csigákra a krém felkenése közben mint ahogy én szoktam. :D A viccet félretéve a bőröm problémás, vízhiányos és felfedezni vélek halvány szarkalábakat. Ideje a komolyabb szemkörnyékápoló krémek felé nyitni, így nagyon örültem ennek a krémnek. Tehát ez egy csiganyálka kivonat koncentrátumból készült bőrépítő krém, ami feltölti a szem körüli ráncokat, kisimítja a szarkalábakat. Az allantoinban, kollagénben, elasztinban, glikol gyümölcssavban és vitaminokban rendkívül gazdag csiganyálka kivonat feszesebbé és simábbá teszi a bőrt, táplál, hidratál és regenerál. Ha már csiganyálka kivonatot kenek magamra nagyon remélem, hogy be is fogja váltani az ígéretét!




Pont az új TBS Honeymania kiadásnál gondolkodtam el a szappan fölött állva, hogy egyáltalán nem is használok szappant. Így adta magát, hogy a csomagban található  Zelka Körömvirágos kecsketejes szappant ki fogom próbálni. Kellő mennyiségű vízzel krémes és lágy tapintású, sok habot képző szappan, mely  napraforgó-, olíva-, és pálmafaolajból készül, nagyon nagy mennyiségű A- és E-vitamint tartalmaz. Az olivaolajban található rengeteg antioxidáns és gyulladáscsökkentő komponens kiválóan alkalmassá teszi a gyulladt, fáradt bőr tisztítására. A szappan fő hatóanyaga a körömvirágolaj, mely nyugtatja a bőrt, és hámosító, valamint gyulladáscsökkentő hatású. Shea vaj tartalma segítheti a száraz, ekcémás, pikkelysömörtől szenvedő bőr extra ápolását. A szappan felfrissíti a vérkeringést is, ezért enyhén felmelegítheti a bőrt.



A Vibrant Curve Effect szájfény szintén telitalálat volt, az Artistic fantázianevű árnyalat boldog tulajdonosa lettem. Többször is nézegettem korábban a teszterét de mindig lebeszéltem magam róla mivel így is van még mit elhasználnom. Az applikátor feje egy picit nagyobb a megszokottnál, így még könnyebb felvinni a szájfényt az ajkakra. Kellően pigmentált, a benne található mikrocsillámok nem feltűnőek de szép extra ragyogást adnak a szájfénynek. Az egyetlen negatívum amit fel tudok hozni a termékkel szemben az a dinnye illat. Nem szeretem a dinnyét, de szerencsére kb. egy perc alatt elillan így nem zavaró a használata.




A szeptemberi doboz mellé ajándékként járt ez a bőrradír. Eddig sajnos ez a Ziaja termék még a látókörömbe sem került, pedig az első használattól kezdve rajongok érte. Az illata isteni, igazi savanykás narancs illat, illatterápiának sem utolsó. Sűrű, zselés állagú és apró szemcsékkel teli, így kíméletes de nagyon hatásos bőrradír. Egyáltalán nem szárít és nagyon kellemes pihe puha bőrt hagy maga után. Heti 2-3 alkalommal használom és biztosan újra fogom vásárolni, belopta magát a szívembe.





Emellett több termékminta is került a dobozba:

  • Katy Perry - Killer Queen parfümminta
  • Garnier Fructis Pure Shine samponminta
  • L'Oréal Elséve Arginine Resist hajerősítő samponminta
  • Garnier Moisture Match hidratáló arckrém normál és száraz bőrre
  • Clinians Elax arc-, nyak- és dekoltázskrém érett bőrre
  • Gerovital Plant ceramidos arckrém
  • L'Oréal Lumi Magique alapozóminta - Nr4 Pure Beige
  • Ziaja kakaóvajas tápláló krém száraz és normál bőrre
Utólag is nagyon örülök, hogy megrendeltem a csomagot mivel jó minőségű és jól használható termékek voltak benne. Kíváncsiságból kiszámoltam, hogy mennyibe kerülnének a termékek egyenként megvásárolva és teljesen ledöbbentem. Kicsit több mint 16 000 forint lenne beszerezni ezeket a termékeket teljes áron (a korábbi dobozokban levő termékeket és teljes árát ITT meg is lehet nézni), a szépségboxom pedig 4 999 forint. Határozottan megéri az árát és külön jó az a kis izgalom amivel várod, hogy mi lehet benne.

Sminkelj és nyerj komplett Maybelline sminkkollekciót!

2013. október 12. - BeautyCat

A Maybelline jóvoltából én, Made in Beauty Niki és a Sminktükör blog írója Viki, egy nagy nyereményjátékkal készülünk Nektek! 6 nyertese lesz a nyereményjátéknak, akik boldog tulajdonosai lesznek a teljes Maybelline új őszi kollekciójának! Ehhez mindössze annyi a teendő, hogy a Maybelline 3 őszi sminktrendje alapján készítsetek el egy sminket, és ennek a képtét küldjétek el nekünk. A három sminktrendet szétosztottuk magunk között, így Vikinél a Crimson Concert, Nikinél a Bushwick Beauty  nálam pedig a Soho Sunrise látható, ezek közül tudtok választani.
Remélem tetszik a játék és nemsokára szebbnél szebb sminkeket látok Tőletek!



A játék menete:

Válassz ki egyet a három őszi trend közül majd készítsd el (nem feltétel a Maybelline sminktermékek használata a smink elkészítésénél). Ezután készíts jó minőségű fotókat a sminkről - min. 3 db-ot - és küldd el a sminktrendjatek@gmail.comcímre őket neveddel, postacímeddel együtt. A sminkeket 2013.10.12-től egészen 2013.10.26-ig várjuk Tőletek, majd én, Viki és Niki kiválasztjuk a 6 legjobb művet. A nyertesek fotóit 2013.10.29-én kedden tesszük közzé és ezen a napon vesszük fel veletek a kapcsolatot, ha a nyertes nem válaszol 3 napon belül, új nyertest választunk.


A nyereményjátékra csak magyarországi lakhellyel rendelkező játékosok jelentkezhetnek.
18 éven aluli jelentkezők esetében szülői beleegyezés szükséges. 

A nyeremény:
Összesen 6 db Maybelline ajándékcsomagot lehet nyerni, melyeknek tartalma:
-           4db Colorama körömlakk (Vintage Leather Collection)  
 -          1db Color Tattoo krémes szemhéjfesték (05 Eternal Gold árnyalat)
 -          1db  Affinitone púder  (24 Golden Beige árnyalat)
 -          1db  Color Sensational Gloss szájfény  (550 Gleaming Grenadine árnyalat)
 -          1db Master Duo szemhéjtus  (Black Lacquer árnyalat)
 -          1db  Big Eyes szempillaspirál


Egy kis segítség az elkészítéséhez:

"Ragyogóan természetes üde arcszín eléréséhez válaszd az Affinitone Mineral ásványi anyagokban gazdag folyékony alapozót. Finoman fixáld le az Affinitone selymes, matt púderrel. A Master Smoky ceruza szürke és fekete színére lesz szükség a gyönyörűen árnyékolt füstös szem kialakításához. Először a szürke árnyalatot gazdagon vigyük fel körbe kontúrozva alul-felül a szemet. A ceruza szivacsos felével satírozzuk el először a kontúr széleket, majd a fekete Master Smoky ceruzával kontrasztosítsuk a szempillatöveket, amit szintén a szivacsos végével szépen satírozzunk el. A szép füstös szem drámaiságát fokozzuk a Master Drama Khol 16H Linerrel, emeljük ki a tus és a vízvonalat. A szempillákat gazdagon fessük ki a  Volum’Express The Falsies BIG EYES szempillaspirállal alul-felül. A szemhangsúly megkoronázásához élénkítsük szemöldökünket a Master Shape szemöldöktökéletesítő ceruzával. Az ajak érzékiségét fokozza a Color Sensational ajakrúzs 540-es Hollywood Red árnyalata. Az éjszakai pezsgést jól kiegészíti a Colorama Vintage Leather körömlakkok 212-es, vagy akár a 207-es  árnyalata, ami nagyon jól passzol ehhez a sminkhez."


Barry M Confetti Nail Effects - Bubblegum

2013. október 09. - BeautyCat

Ez a mesés lakk a Nailland jóvoltából került hozzám. Még nyitás előtt küldtek egy csomagot, benne 4 lakkal amit nagyon eltaláltak, csak olyan lakkok voltak benne amik kifejezetten tetszenek. Elsőként a Barry M fedőlakkját próbáltam ki, olyan jól néz ki az üvegcsébe zárt konfetti.


Két rétegben használtam, így került ennyi konfetti a körmeimre. A száradás gyors és a konfetti darabkák nem állnak el a köröm felületéről, így egyáltalán nem zavaró. Könnyű használni, szépen terül, nem buborékosodik és nem kell külön pepecselni, hogy a konfettiket rávarázsoljuk a körmünkre, minden megy ahogy mennie kell.


Érdemes ellátogatni a Nailland honlapjára, eddig nehezen beszerezhető márkáket tettek elérhetővé a hazai lakkimádók számára is, pl: aEngland, Barry M, China Glaze, Models Own, Seche Vite, Golden Rose. A Nailland stand október 10-én nyílik meg az Árkádban, de nemsokára webshopon keresztül is lehet rendelni. A facebook oldalukat se felejtsétek el követni, holnap nyitás!
süti beállítások módosítása